Gustave Eiffel, a vas varázslója 90 éve halt meg
Kilencven éve, 1923. december 27-én hunyt el Párizsban Alexandre Gustave Eiffel francia mérnök, a vasszerkezetek építésének mestere, az aerodinamika egyik első kutatója, az 1889-es párizsi világkiállításra készült, Párizs jelképévé vált Eiffel-torony megépítője.
Német származású, jómódú dijoni családban született Eiffel 1832. december 15-én. A műegyetemre nem vették fel, ezért a párizsi mérnökképzőt végezte el, diplomájának megszerzése után vasszerkezetekre, főleg hidakra szakosodott. Egyike volt azoknak, akik a nehéz és kevéssé rugalmas öntöttvas elemek helyett jóval teherbíróbb, hengerelt acélból készült, szegecselt térbeli rácsos szerkezetekkel dolgoztak, a hídépítésben is az elsők között alkalmazott sűrített levegős keszonokat. Ő tervezte az 1867-es párizsi világkiállítás gépeket bemutató, hatalmas, boltíves csarnokát, a következő évben önálló céget alapított.
1877-ben tervei alapján épült a portugáliai Portónál a Douro folyó feletti 160 méteres acél átkelő, irodája készítette a dél-franciaországi Truyére folyót 162 méteres acélívvel összekötő, 400 méter hosszú Garabit-viadukt tervét, ami sokáig a világ legmagasabb hídja volt. Világszerte kapott megbízásokat, így ő tervezte a New York-i Szabadságszobor tartószerkezetét, a Panama-csatorna számos hídját és zsilipjét. Magyarországon a budapesti Nyugati pályaudvar, a Margit híd és a szegedi Tisza híd vasszerkezeti tervei kerültek ki az Eiffel-irodából.
A "vas varázslójának" is nevezett mérnök leghíresebb építménye az 1889-es párizsi világkiállításra két év alatt felépített Eiffel-torony, amelyet a közhittel ellentétben igazából nem ő, hanem cégének egyik építésze, a svájci Maurice Koechlin tervezett; Párizs városa hétszáz ajánlat közül választotta az övéket. A római Szent Péter-bazilikánál vagy a gízai piramisoknál kétszer magasabb, 300 méteres (angol mértékegységben számolva ezer láb) torony akkor a világ legmagasabb építményének számított, csak 1930-ban múlta felül a New York-i Chrysler Building. A munka 2 évig, 2 hónapig és 2 napig tartott, 7,5 millió frankba került, ez volt az első olyan építkezés, amelynek minden fázisát végigfényképezték. A háromezer munkás két és félmillió szegeccsel illesztette össze a 18 ezer 38, egyenként tízméteres, előre gyártott elemet, amelyek összsúlya 7300 tonnára rúg. A torony négy pilonon (támasztószerkezeten) nyugszik, amelyek mindegyike saját alaptestében van kihorgonyozva, a lábak közti 76 méter fesztávú boltíveknek csak esztétikai szerepük van.
A különleges konstrukció a maga idejében komoly ellenérzéseket váltott ki, Párizs látképét elcsúfító monstrumnak tartották. Egy anekdota szerint a leghevesebben az író Maupassant tiltakozott, aki a torony elkészülte után mégis minden nap annak vendéglőjében ebédelt - szavai szerint azért, mert ez az egyetlen hely Párizsban, ahonnan nem látszik az építmény. A tornyot eredetileg csak húsz évre engedélyezték, jövőjét csak az garantálta, hogy 1906-ban rádióadót szereltek a tetejére, később tévéműsorokat is sugároztak innen.
A tornyot a párizsiak lassan megszerették, idővel esztétikai értékeit is elismerték, mára az "öreg hölgy" Párizs szimbóluma és egy 2012-es felmérés szerint Európa leglátogatottabb műemléke. Évente mintegy nyolcmillió turista keresi fel, a számítások szerint 435 milliárd eurót ér.
Eiffel még a torony építése közben a panamai beruházással kapcsolatban vesztegetési botrányba keveredett, emiatt lemondott cége vezetéséről. Élete hátralévő részét tudományos munkájának szentelte: aerodinamikával (az áramló levegővel, a levegőben mozgó testekre ható erőkkel foglalkozó tudományág) foglalkozott, dolgozószobáját a torony harmadik emeletén, 280 méter magasságban rendezte be. Az építmény egyik lábában szélcsatornát épített ahol repülőmodelleket teszteltek, így a kísérleti aerodinamika egyik megteremtőjét is személyében tisztelhetjük. A Párizs melletti Auteiul-ben aerodinamikai laboratóriumot hozott létre, amelyet 1921-ben a francia államnak adományozott. A torony tetejére meteorológiai mérőállomást telepített, idővel Franciaország 25 különböző pontján mérte és jegyezte fel az időjárással kapcsolatos adatokat.
A már életében világhírűvé lett francia mérnök 91 évesen, állítólag Beethoven V. szimfóniájának hallgatása közben hunyt el. Arcképe és a nevét viselő torony 1996-tól az euró bevezetéséig a 200 frankos bankjegyet díszítette.
